Egy új témát dobok be fórumozásra: imádkozás! Aki hisz Istenben, az szokott imádkozni is. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy milyen gyakran és hogyan kell imádkozni.
A hogyannal kapcsolatban több példát is felhoz nekünk Jézus. Egyszer azt mondja a saját szobánk sötétségében kell ezt megtenni, nem látványosan, mások előtt, azok elismerését keresve. Másik esetben azt emeli ki, hogy Isten annak az imádságát hallgatta meg, aki elismeri bőneit, megbánja azokat, megalázza magát, és kéri bűnei bocsánatát. Annak az imája pedig nem kerül meghallgatásra, aki magát felmagasztalva, elbízva, azt köszöni meg, hogy ő nem olyan mint a vámos, minden törvényt betart és mennyire jó ember...
És persze nem lehet elhallgatni, hogy egyenesen meg is tanít minket keresztényeket egy imára! Ezt most nem fogom linkelni, de korábban az igék között feltettem. A címkéket nézegetve a jobboldalt, az imára vagy a Miatyánkra kattintva feltehetően könnyen megtalálhatja a kedves olvasóm. (Annyira kába csak nem voltam akkor, hogy nem adtam neki ezeket a logikus címkéket.)
A gyakoriság kapcsán nem ugrik be a Bibliából semmi. Ám szerencsére vannak a szentírást jól ismerő olvasóim, akik feltehetően örömmel segítenek felfrissíteni az emlékezetem, és ha van ilyen parancs, azt előkeresik nekünk. :)
Ami engem illet. Én minden nap reggel szoktam a Jóistenhez fordulni. A Miatyánkkal és az Üdvözlégy Máriával kezdek (Akár tetszik ez a hitgyüliseknek, akár nem...) majd a bűneim bocsánatáért fohászkodom. Kérem hogy felismerjem ezeket, megbánjam és ne akarjam a jövőben elkövetni őket. Ezután a különböző kéréseimet terjesztem elő.
Végül, az olvasóimmal szeretném megosztani a következő imát, amit az Egri Hittudományi Főiskola honlapján találtam.
Önmagunk felajánlása
Fogadd el, Uram, szabadságomat,fogadd egészen.
Vedd értelmemet,akaratomat s emlékezésem.
Mindazt, amim van, és ami vagyok,te adtad ingyen.
Visszaadok, Uram, visszaadok egyszerre mindent.
Legyen fölöttünk korlátlan úr rendelkezésed.
Csak egyet hagyj meg ajándékul: szeretnem téged.
Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, s minden,
De minden gazdagság enyém, más semmi nem kell.
Utolsó kommentek