"Ezen felül a muszlimok nagyobb arányban hiszik, hogy vallásuk az egyedüli út az üdvözülés, illetve a paradicsom felé"

Nos, ez azt jelenti, hogy aki nem hívő, az a pokolban fog megrohadni teljesen függetlenül attól, hogy milyen ember. Ezek szerint te is ebben hiszel?

@Pitypalatty úrfi: Aki tudatosan nemet mondanak Istenre, azok bizony így fognak járni.
Akik nem is hallottak Jézusról - egyre kevesebben vannak - azokkal nem tudom mi lesz.

De az Ószövetségben egyértelműen a zsidók a kiválasztott nép, és sok "ártatlan" (értsd a 21. század erkölcsi mércéjével) szenved...

Sőt Jézus azt is mondja, hogy sokan akik kereszténynek mondják magukat, még azok sem fognak üdvözülni! (Mert nem úgy viselkednek ahogy kéne.)

OFF

Mi újság veled? Régen hallottam rólad.

@APOSTOL - Szemben az árral.:

A te elméleted szerint akkor a jelenleg élő több mint hétmilliárd ember több mint négyötöde a pokolban végzi.

1.5 milliárd muszlim sutty megy a bográcsba csak mert nem hiszik, hogy Jézus Allah fia lett volna. 1 milliárd hindu lassú lángon fog pörkölődni csak mert egy isten helyett több tucatban is hisz. Félmilliárd buddhista, aki azt hiszi, hogy halála után újjászületik egy másik testben rossz lóra tett, mert emiatt a lelke örökre egy aberrált kínzómester karmai közt fog szenvedni. Az egyéb vallások követőinek szintén örökös kárhozat a részük, csak mert nem keresztények, és a több mint hárommilliárd ateista, aki csak ki akar maradni ezekből az ellentmondásos dolgokból pokolra kerül, hisz tudatosan nemet mondanak istenre. És persze ne feledkezzünk meg a bűnös (pl. pedofil vagy meleg) keresztényekről, akiknek ezek szerint szintén csak a pokol járhat.

Mégis milyen elcseszett világot teremtett szerinted az istened, ahol az emberek javát kínpadra kell küldenie? Mégis mennyi kegyelmet tulajdonítasz neki, ha az emberek zömét küldi a levesbe? Mégis miféle kirekesztő elitklubbnak tartod a menyországot, ahová csak egy nagyon szűk kör nyer belépőt, és mégis hogy akarsz ott találkozni az őseiddel, ha csak a töredékük lesz ott, a java meg a pokolban lesz nélkületek?

Ha lenne pokol te biztosan odakerülnél, amiért így ítéled meg az emberiség többségét, szerencséd hogy nincsen.

@Tilikov:
A keresztény teológia NEM vallja azt, hogy abból a tényből, hogy ez az egyedüli igaz vallás, abból az következne, hogy mindenki más elkárhozik és csak a keresztények üdvözülhetnek. Mert más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.

De ebből a tételből nem az következik, hogy nyugodjon maradjon csak mindenki abban a hitben, amelybe született. Ellenkezőleg: mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik.

Vagyis - és most jól figyelj - , CSAK az jut pokolba a pogányok közül, aki a saját hibájából maradt kívül az igaz hiten s aki a természetes erkölcstörvény ellen súlyosan vétett és azt soha megfelelően meg nem bánta. Természetes, hogy ez az eset sokkal könnyebben fordul elő a pogányok, mint a keresztények közt s azért kell mindent elkövetnünk, hogy a pogányok is mielőbb mind Krisztus aklába térjenek. Isten mindenkinek üdvét akarja (1 Tim. 2, 4).

A kereszténység szerint az üdvösséghez szükséges az, hogy valaki megkeresztelkedjék, azonban a tulajdonképpeni vízkeresztségnek létezik pótszere, ez esetben az ún vágykeresztség. A vágykeresztség a szeretet aktusából és a bűnök feletti tökéletes megbánásból áll, amely legalább a keresztség utáni rejtett vágyat is magában foglalja. A rejtett azt jelenti, hogy azoknál, akik nem tudnak a keresztelés létezéséről, ennek a vágynak nem kell kifejezetten meglennie. Ezeknél elegendő az őszinte szándék mindannak megtételére, amit Isten tőlük követel. Ezért, ha tudnának a keresztség szükségességéről, meg is tennék azt. A természetfölötti szeretet aktusában még a keresztelés előtt megkaphatja valaki bűnei bocsánatát és a megszentelő kegyelmet, mert a szeretet Isten iránt és a súlyos bűn állapota a lélekben egyszerre nem lehet jelen. Ezek ellentmondanak egymásnak, mivel a halálos bűn elfordít Istentől, míg a szeretet hozzá köt. Ezért mondja Jézus Mária Magdalénáról: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47), és Szent János: „Mindaz, aki szeret, Istentől született.” (1 Jn 4,7)

Az Apostolok Cselekedetei a vágykeresztségről mutat be egy példát a pogány Cornelius százados történetével. Ugyanis ott azt olvassuk, hogy Cornelius igaz ember volt, és ahogy csak tudott híven szolgált Istennek. Mikor Szent Péter róla prédikált, a Szentlélek reá szállott és egész családjára, holott még nem voltak megkeresztelve. (ApCsel 10,44-48) További példa a vágykeresztségre Valentinian római császár esete. Őt 392-ben még megkeresztelése előtt meggyilkolták. Szent Ambrus ennek ellenére egyházi temetésben részesítette, mert meg volt róla győződve, hogy a császár a keresztelés iránti vágya miatt már megkapta Isten kegyelmét.
A vágykeresztség létezése az oka annak is, hogy felnőttek megkeresztelésével várni lehet addig, amíg a keresztelendők jól felkészültek és időt találnak a megfelelő ünnepségre (a klasszikus keresztelő idő a húsvét). A vágykeresztség kisgyerekek számára természetesen nem jöhet szóba, őket ezért kell minél hamarabb megkeresztelni.

De te neked hivatalos egyházi állásfoglalás kell erről, idézem neked a II. vatikáni zsinat határozatát a kérdésről:

"Akik Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát »önhibájukon kívül« nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerHETik az örök üdvösséget. Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül -- iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen. Az emberek azonban gyakran, mert a Gonosz rászedte őket, belevesztek okoskodásukba és Isten igazságát hazugsággal cserélték föl azáltal, hogy inkább szolgáltak a teremtménynek, mint a Teremtőnek (vö. Róm 1,21.25), vagy Isten nélkül élve és meghalva ebben a világban a végső kétségbeesés fenyegeti őket. Ezért Isten dicsőségére és mindannyiuk üdvösségének előmozdítására az Egyház, emlékezve az Úr parancsára: "Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15), gondosan törekszik arra, hogy támogassa a missziókat."

Továbbá:
"...a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik »tudják ugyan«, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne."

Tisztázni kell itt pár dolgot, amit a szerző sajnos nem igen tett meg, hiszen sajtá bevallása szerint is hiányos a teológiai tudása. A katolikus tanítás kihangsúlyozza, hogy aki pokolra kerül, azt ő "érdemli ki" magának, a Bibliában úgy szerepel, hogy: „HA tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. HA azonban megtagadjuk, Ő is megtagad minket” - 2Tim 2,12. Az igazán nehéz kérdés abban áll, hogy a poklot érdemlő valóban megrögzött, megátalkodott bűnösök és az igazán ragyogó életszentségű szentek között van egy nagyon széles réteg. Én mindig ezen törtem a fejemet, hogy na, ővelük mi lesz? Vajon a pokol csak az igazi "hardcore" gonoszoknak szól, vagy a hétköznapi bűnösöknek, gyarló, meg-megbotló átlagembereknek is? Hiszen a legtöbb ember nem "gonosz", a legtöbb ember igenis jót akar a maga módján, viszont az áteredő bűn hatása miatt rosszra hajlik, esendő és gyarló. A katolikus teológia válasza: "a kárhozat csak az ördögnek és az ő csatlósainak készült, azoknak, kik megátalkodnak az Isten-ellenes lázadásban. Senki sem kerül a kárhozatra pusztán azért, mert szerencsétlen volt idő előtt vagy a kereszténységen kívül születni, istentelen környezetben fölnőni, korán vagy pap nélkül meghalni. A külön-ítélet teljességgel összeegyezteti a gondviselés objektív útjait és az ítélet alá kerülő halandónak erkölcsi beszámíthatóságát. S csak az lesz kárhozat fia, aki a döntés idejének végéig megmaradt az Isten-ellenesség szándékában és állapotában." (Schütz Antal)

De az eredeti kérdés továbbra is nyitva áll: mi lesz a gonoszok és a szentek közti széles többséggel. Ugye a protestantizmus általában nem fogadja el a tisztítótűz létezését, a protestáns teológus K. A. Hase elismerni: „A legtöbb haldokló túl jó a pokolra, de biztosan túl rossz a mennyországra; nyíltan be kell vallani, hogy e kérdésben a reformált protestantizmusban homályosság uralkodik.” A katolikus hitben van megoldás a problémára: a purgatórium. Vagyis a nem megrögzött, megátalkodott gonosz emberek nem kerülnek az örök pokolba, de ideiglenes büntetést el kell szenvedniük.

„Isten nem akarja csak úgy koldusadományként az ölünkbe hullatni az üdvösséget, hanem azt akarja, hogy az ő kegyelmeinek segítségével mi is dolgozzunk meg érte keményen. Aki meggondolja, mit jelent az; örök és végtelen boldogságot nyerni odatúl, az az életnek semmiféle erkölcsi harcát, áldozatát, törődését nem tarthatja túlságosan magas árnak érte.

Az örök tűz büntetése csakugyan az egész hittannak legmegrázóbb, legsúlyosabb tétele, amely csak úgy érthető meg, ha szem előtt tartjuk a következőket;
1. Isten nemcsak végtelenül irgalmas, hanem végtelenül szent és igazságos is, tehát végtelenül kell utálnia s annak esetén büntetnie is a bűnt,
2. Isten senkit sem kényszerít arra, hogy elkárhozzék, sőt minden embernek ad elégséges kegyelmi erőt arra, hogy a kísértéseket legyőzze, esetleg elkövetett bűneit bűnbánattal jóvátegye, az ő kegyelmét újra elnyerje s így üdvözüljön. Isten senkit sem kényszerít a bűnre, mint ahogy ezt Kálvin tanította, hanem mindenkit az igazság ismeretére s az üdvösségre akar vezetni. (1 Tim. 2, 4,) Aki tehát elkárhozik, az mind a saját hibájából kárhozik el.
Az örök büntetéstől annyira fél az ember, hogy szívesen elhiszi, ha annak ellenkezőjét akarják bizonyítani. Részvétre és segítésre kész hajlamaink is rokonszenveznek a tagadással. Nem csoda tehát, hogy az ókereszténységben még jónevű hittudósok egyike-másika is hitelt adott az origenizmusnak, figyelmen kívül hagyva a Biblia félreérthetetlen tanítását. És nem csodálkozhatunk, ha a ma embere is különféle formákban veti fel a kérdést: hogyan sújthat örök büntetéssel valakit Isten, aki maga a szeretet és irgalom?

Általánosságban azt kell válaszolnunk, hogy a pokol azért végnélküli, mert a súlyos bűnben meghalt ember bűne is végnélküli, hiszen azt megbánni és jóvátenni nem lehet. A pokol örökkévalósága nem annyira Istenen múlik, mint inkább azon az emberen, aki a soha jóvá nem tehető sértésben konokul megmarad élete utolsó pillanatáig. Voltaképpen nem utólag, megtorlásképpen rója ki Isten az emberre, hanem azt éli meg ott a teremtmény, amit maga szabadon választott.

De miért nem akadályozza meg Isten, hogy bűnében megátalkodva haljon meg az ember?
Mert Isten kegyelme sohasem hat kényszerítő erővel, nem szünteti meg a személyes szabadságot. Az ember szuverenitását, vagyis önrendelkezését tiszteletben tartja Isten akkor is, ha saját vesztünket okozzuk vele.

Miért nem érvényesülhet a személyes szabadság a másvilágon, miért nem eszközölheti ki ott a megtérést és megbocsátást?
A metafizikai értelemben vett szabadság (vagyis a jó és rossz közti választás szabadsága mint képesség) hozzátartozik természetünkhöz, azért ez a másvilágon is megmarad. Az ún. egzisztenciális szabadság olyan formájához azonban, hogy azzal üdvösségre beszámítható tetteket vigyen véghez valaki, a metafizikai szabadságon kívül a kegyelem is nélkülözhetetlenül szükséges, -- mint ahogy a kegyelemtan bizonyítja. A kárhozottak azonban már nem kapnak kegyelmet, ennek következtében képtelenek a megtérést eszközlő üdvös cselekedetekre. Hogy miért nem kapnak kegyelmet a kárhozottak, nem tudjuk. A kegyelmi rend Istennek teljesen ingyenes ajándéka evilágon is. Kifürkészhetetlen akarata szerint ezt az ajándékot csak olyanok kaphatják meg a másvilágon, akik az evilágon számtalanszor felkínált kegyelmet nem utasították vissza, illetve nem ilyen visszautasítás állapotában távoztak a világból. ,,Mily kifürkészhetetlenek Isten szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki?'' -- írja Szent Pál, amikor erről elmélkedik (Róm 11,33-34).

A kegyelem titkát nem tudjuk megérteni, de a jelen esetben némileg talán megközelíthetjük, ha arra gondolunk, hogy a megátalkodottsággal együtt jár, hogy az ilyen ember nem hajlandó belátni saját hibáját, tehát hiába kapna további kegyelmet, nem működne közre vele. A megátalkodást az hozza létre, hogy a maga ura akar lenni az ember, nem akar felelősséggel tartozni senkinek, és nem akar más boldogságot, mint amit maga megszerezhet magának.

Nem ellenkezik-e Isten igazságosságával, hogy örökké büntessen egy pillanatnyi bűnért vagy akár hosszú bűnös életért, amely az örökkévalósághoz képest arasznyinak sem mondható?
Bűn és bűnhődés közt tartam tekintetében nem kell fennállni egyenlőségnek. Így van ez a földi igazságszolgáltatásban is: percek alatt lejátszódó gyilkosságért életfogytiglani büntetés járhat. Ezt mutatja az életben érvényesülő immanens következetesség is: pár percnyi gyilkosságnak vagy öngyilkosságnak soha jóvá nem tehető következménye, hogy meghal az áldozat; pillanatnyi baleset vagy fertőzés egész életre nyomorékká tehet valakit stb.
Ha tekintetbe vesszük a felkínált kegyelmeket és a megtérésnek az élet utolsó percében felkínált lehetőségét, akkor nem látjuk pillanatnyinak az örök büntetés okát. Véletlenül senki sem kárhozik el, a kárhozat csak a tudatos és szabad akaratú szembefordulásban való megátalkodottságnak lehet következménye. Tragédiának sem lehet felfogni a kárhozatot, mert tragédiáról ott beszélhetünk, ahol jószándékú igyekezete ellenére éri az embert a csapás.

Arra is kell gondolnunk, hogy az Egyház mindig tanította a kárhozat lehetőségét, de csak a sátán és angyalai elkárhozását mondotta biztosnak, senki másét nem. A hittudósok nagy része Júdás elkárhozását is kétségbevonhatónak tartja. Még a láthatóan megátalkodott elhunytról sem tudhatjuk, hogy megátalkodottságának okai mennyiben voltak szabad akaratúak, és hogy élete utolsó pillanatában, részünkről nem észlelhető formában nem kapta-e meg a megtért lator kegyelmét. Isten igazságossága nem kérlelhetetlen gépiesség formájában, hanem irgalmasságával karöltve működik.

Aki viszont teljes szabadsággal elutasítja az irgalmat, és véglegesen az Istentől való távollétet választja, azzal szemben éppen az igazságosság erénye kívánja meg, hogy akarata szerint járjon el Isten. Régi elv: volenti non fit iniuria = aki azt kapta, amit akart, azzal szemben nem történik igazságtalanság.

Hogyan engedheti meg magának a végtelen Szeretet, hogy kedvét lelje egyesek örök kínlódásában? Istennek nem telik kedve a kínokban, ő csak megengedi a kárhozatot, amint a bűnben sem telik kedve, azt is csak megengedi. Láttuk már, hogy a pokol voltaképpen nem Isten műve, hanem a megátalkodottságra képes emberé.

Isten bőséges jelét adta irántunk való szeretetének a megtestesüléssel, megváltással, kegyelemadományozásokkal, Egyházzal és mindazokkal az eszközökkel és alkalmakkal, amelyekkel hívogatja és megtartja az igazakat, és szüntelenül megtérésre szólítja fel a bűnösöket. Ennek a szeretetnek határtalansága azokkal szemben mutatkozik meg, akik üdvözülnek. De éppen irántuk való szeretete kívánja meg azt is, hogy ne legyen azonos sorsa annak az embernek, aki teljes tudatossággal és áldozatok árán őt választotta, és annak, aki teljes tudatossággal elutasította. Ugyanezt kívánja Istennek az örök értékek iránt való szeretete is: a pokol vitathatatlanul hirdeti, hogy az értékek az ember tetszésétől vagy nemtetszésétől független érvénnyel bírnak.

Van-e értelme a kárhozatnak akkor, ha a kárhozott képtelen már a megtérésre?
Kétféle büntetés van: gyógyító és megtorló jellegű.
A gyógyító jellegű büntetés (poena medicialis) azt szolgálja, hogy a bűnös magába szálljon és teljesen megváltoztassa érzületét és magatartását.
A megtorló jellegű büntetést (poena vindicativa) az államok is alkalmazzák: ilyen az életfogytiglani börtön és a kivégzés. Ezt azért teszik, hogy a közösségre káros és a megtérés szempontjából reménytelen egyéneket elkülönítsék, ártó hatásukat a többiektől távol tartsák. Istent nem ilyen cél vezethette, amikor a poklot megalkotta, hanem az igazság, a szeretet, az igazságosság és egyéb értékek abszolút jellegének biztosítása. Aki ugyanis ezeket az értékeket szabad akarattal véglegesen elutasítja, annak sorsa felkiáltó jel: örökké hirdeti, hogy ezek az értékek nem relativizálhatók, vagyis érvényük független a mi akaratunktól, az Isten által megszabott értékrendet nem lehet büntetés nélkül felforgatni. Ennek a ténynek következtében Isten abszolút hatalmát és sértetlenségét is hirdetik a kárhozottak, pusztán azzal, hogy ilyen sorsra jutottak. Nem mintha Isten erre rászorulna, hiszen dicsősége akkor is teljes volna, ha azt senki el nem ismerné. Éppen ezért bosszúvágy vagy hatalmának megmutatása sem vezetheti Istent, csakis az, hogy meglegyen az erkölcsi rend szankciója: a jó megkapja jutalmát, a gonoszság pedig a büntetését. Ezt a mindenható és szent Isten léte követeli meg, továbbá a bűnben való megátalkodottság immanens logikája. Ugyanez a logika eredményezi, hogy a kárhozottak léte, akaratuk ellenére is, Isten hatalmát és az erkölcsi rend komolyságát hirdeti.”

A pokol nem úgy hely, mint a földi helyek, melyek léteznek, függetlenül attól, hogy van-e ott valaki vagy sem, hanem úgy, mint az egy állapotban lévők gyűjtőhelye. A pokolnál tehát elsődleges az állapot-jelleg. Ezért, ha kárhozat nincs, pokol sincs; ám ez fordítva is igaz. A pokol kérdésében tehát az állapoton van a hangsúly, hiszen a bukott angyalok mint testetlen lények nem is igényelnék a pokol kiterjedtségét. Ám a Biblia az angyalok és az emberek poklát azonos helyként mutatja be: „Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a Sátánnak és angyalainak készült” (Mt 25,41). Isten tehát csak abban az értelemben „készítette” a poklot, hogy az erkölcsi törvényeket úgy alkotta meg, hogy áthágásuk magában hordja a büntetést is.

"Le kell számolni azzal a középkori elképzeléssel, hogy Isten kétfajta örökkévalóságot teremtett: a jóknak a mennyországot, ahol minden szép és jó, a rosszaknak pedig a poklot, ami egy nagy kínzókamra, s mi egy életen át retteghetünk amiatt, hogy vajon melyikbe is fogunk kerülni. A megkeresztelt ember predesztinálva van az üdvösségre, de reális választása ennek az üdvösségnek a tudatos elutasítása, eljátszása. Isten nem teremtett poklot; az a szabad akarattal rendelkező teremtmény: az angyal és az ember szabad választása, az Isten nélküli élet folytatása egy örökkévalóságon át. A kárhozat a bűnben való tudatos és szándékos megmaradás, vagyis a bűnbánat teljes hiánya." (Barsi Balázs)

MIÉRT BÜNTET ISTEN ÖRÖK KÁRHOZATTAL?

Válasz:
Isten azért büntet örök kárhozattal, mert igazságos. Aki Őt elutasítja, azt Ő is elutasítja.

Magyarázat:
Isten szuverén fölsége megköveteli, hogy a teremtményekkel szemben minden vonatkozásban Övé legyen az utolsó szó, és törvényei feltétlenül érvényesüljenek. Senkinek sem lehet Istennel szemben igaza, senki sem játszhatja ki Őt. „De ha Isten végre is kénytelen volna a mennyei hajlékba befogadni a bűnöst, vagy irgalomból, vagy mert unja a folytonos huzakodását, akkor a bűnös diadalmaskodnék Isten fölött; meg nem törten, büszkén lépné át annak a mennyországnak a küszöbét, melyért meg nem fáradott, és ülne le annak a királynak fejedelmi asztalához, akivel szemben csak megvetés és lázadás élt és él a lelkében” (Schütz Antal). — „Ha kegyelmet kap az istentelen, nem tanul tisztességet. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem törődik az Úr fölségével” (Iz 26,10).
Isten bölcsessége is megköveteli, hogy szent igazsága teljes kibontakozásában diadalmaskodjék. Isten nem pusztítja el a gonosztevőt, még ha sokak szerint ez irgalmasabb is volna. Nem, az Isten elleni lázadásnak nem lehet az az elintézési módja, hogy Isten a bűnöst hagyja a semmibe menekülni, hogy legyen alkalma kisiklani az igazságszolgáltatás elől, és örökre elkerülni az Isten előtti meghódolást. Így nem jönne napvilágra Isten fölsége és abszolút hatalma. Csak a földi zsarnokok végeztetik ki a felségsértőket. Istenhez azonban az illik, hogy térdre kényszerítse őket alázatos hódolat vagy remegő félelem alakjában.
Isten szentsége is igényli, hogy a jó és a rossz különbsége megfellebbezhetetlenül és eltörölhetetlenül kifejezésre jusson. Nem történne-e igazságtalanság, ha végső soron Sztálin és Hitler örök sorsa megegyezne Teréz anyáéval és Szt. Edith Steinével? A gyöngéden szerető Isten, az abszolút hatalom, a végtelen bölcsesség és szeretet „alkotta” meg tehát a poklot, amint Dante biztos teológiai érzékkel és zseniálisan állapítja meg pokol kapujának feliratán: „Énrajtam jutsz a kínnal telt hazába, / énrajtam át oda, hol nincs vigasság, / rajtam a kárhozott nép városába. / Nagy Alkotóm vezette az igazság: / Isten Hatalma emelt égi kénnyel, / az ős Szeretet és a fő Okosság. / Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, / csupán örökkel s én örökkön állok, / Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” (Dante /Babits fordítás/ „Pokol” III. 1)
Ne feledjük, Isten nem leli örömét a kárhozottak szenvedésében, csak megengedi a kárhozatot; amiképpen a bűnben sem leli kedvét, csak megengedi azt. Nem bosszúvágy vagy hatalomfitogtatás vezeti tehát az Istent, amikor a pokollal büntet. A pokol egyetlen célt szolgál, hogy meglegyen az erkölcsi rend megfelelő következménye, szankciója: a jó megkapja jutalmát, a rossz pedig büntetését. Nem lehet tehát értelmetlennek nevezni a pokol büntetését, mégha nem is tud már bűnbánatot kiváltani, mert kétféle büntetés van: gyógyító jellegű (poena medicinalis) és megtorló jellegű (poena vindictiva). Az első arra való, hogy a bűntől visszariasszon (a pokolban ez már nem aktuális), a második célja viszont az igazság, a szeretet, a jóság és egyéb értékek abszolút jellegének biztosítása. „Aki ezeket az értékeket szabadon és véglegesen visszautasítja, annak sorsa felkiáltójel lesz: ezek az értékek nem relativizálhatók” (Előd István).
Ezért nem csoda, ha a gazdagabb életű pogány vallások és az ókori filozófusok is rásejtettek az örök kárhozat belső logikájára és szükségszerű létezésére.
A szentatyák álláspontja e kérdésben teljesen egységes, és mind a pokol létét, mind örök fennállását illetően igen határozott. A görög és latin atyák, főleg Szt. Iréneusz, Római Szt. Kelemen, Nagy Szt. Gergely és Szt. Ágoston éles szavakkal bírálták az ún. „irgalmasokat” (misericordes - pl. Origenész), akik Isten irgalmára hivatkozva azt tanították, hogy a kárhozat is megszűnik egyszer.

Igazolás
Aki Istent elveti, azt Isten is elveti: „Ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, Ő is megtagad minket” (2 Tim 2,12). A pokol az isteni igazságosság bizonysága és eszköze: „Amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek” (2 Tessz 1,7).

@-JzK-: "Tisztázni kell itt pár dolgot, amit a szerző sajnos nem igen tett meg, hiszen sajtá bevallása szerint is hiányos a teológiai tudása."

A jó pap is holtig tanul. :)

FF@-JzK-:
Térj már észhez amíg nem késő,nagyon rossz út felé haladsz.Teljesen hamisak a következtetéseid.Mindazt,amit nagyon szerettél volna mindig is,ezzel a felfogással el veszíted.

@-JzK-:

Most hogy bekopiztad ide a kiskátégyűjteményedet, talán megoszthatnád velünk a saját gondolataidat is. (ha vannak)

Tény, hogy többmilliárd ember van aki nem a keresztény istenben hisz és másik többmilliárd aki semmilyen istenben sem. A legtöbbjük hallott már a kereszténységről, tehát nem önhibáján kívül, hanem tudatosan választ mást helyette, a keresztény logika szerint ezek nem érdemelhetik meg a mennyországot (sem az előszobáját), ezeknek a pokol kéne hogy járjon, ami teljesen abszurd, mert rengeteg jó ember van köztük, jó ateisták, jó buddhisták, jó hinduk, stb., stb.

Ez bizony egy hatalmas kilógó lóláb, amivel a kiskátéid erőltetett okoskodásai sem tudnak mit kezdeni, a probléma ott kezdődik, hogy egy erősen kissebségi csoport a maga univerzális világképét próbálja kivetíteni a teljes többségre. Ez az egyik legellentmondásosabb elfajzása az ókori zsidó hitnek, amelyik még a saját istenében és a saját népében gondolkodott, a kereszténységgel viszont belépett ez a logikai nonszensz, hogy isten a keresztény értékrend szerint ítél meg minden embert, csakhogy ehhez aligha lehet hozzáigazítani azt a tényt, hogy az emberek négyötöde nem keresztény.

Te magad sem lennél az, ha mondjuk Teheránban, Újdelhiben, vagy Bangkokban születtél volna és bizonyára furcsán néznél arra, aki azt mondja, hogy örök kárhozat lesz a részed csak mert az őseid vallását követed és nem térsz át a kereszténységre. Nem is beszélve arról a sok-sok ateistáról, akit szintén ilyen örök rettenettel fenyegetnek, pedig ők maguk esetleg bűntelen, jóravaló életet élnek, egyetlen "bűnük" csupán annyi, hogy Zeusz, Odin, Manitu, és Ahura Mazda mellett Istent is úgy kezelik ami: egy fikcionális lény, a fantázia terméke. Ugyanúgy ahogy Odüsszeusz, Micimackó, Hófehérke, és Mikiegér mellett Jézus is az, már ami az esetleg valóban létező személy köré fonódott fikcionális elemeket illeti.

Szóval ha vannak saját gondolataid erről, én szívesen meghallgatom.

@Tilikov: "Most hogy bekopiztad ide a kiskátégyűjteményedet, talán megoszthatnád velünk a saját gondolataidat is. (ha vannak)"

Nyilván azért tette be ezeket, mert egyetért velük.
Nincs ezzel semmi baj.

Te a 21. század erkölcsi mércéje szerint ítéled meg hogy ki a jó, meg ki a bűnös.
Isten egy szuverén lény, aki majd eldönti.
Sőt Jézus azt is visszautasította, hogy ő magát jónak titulálják! Azt mondta, hogy csak az Atya a jó. :)
A Biblia szerint az a helyes keresztényi gondolkodás, aki nem tartja magát jónak, észreveszi a saját szemében a "gerendát".

"belépett ez a logikai nonszensz, hogy isten a keresztény értékrend szerint ítél meg minden embert, csakhogy ehhez aligha lehet hozzáigazítani azt a tényt, hogy az emberek négyötöde nem keresztény."

Hol itt a logikai bukfenc?

"Te magad sem lennél az, ha mondjuk Teheránban, Újdelhiben, vagy Bangkokban születtél volna és bizonyára furcsán néznél arra, aki azt mondja, hogy örök kárhozat lesz a részed csak mert az őseid vallását követed és nem térsz át a kereszténységre."

De hiszen ezt bárki megtapasztalhatja!
Ugyanezt állítják mondjuk az arabok és a zsidók is a sajátjukkal kapcsolatban.
Sőt sok keresztény egyház is ugyanazt mondja a sajátjáról, és a többi szintén keresztény egyházról nincs jó véleménye!
Mint ahogy sokakat visznek gyerek korukban hittanra, vagy járatnak egyházi iskolába, hogy aztán felnőttként teljesen más értékeket képviseljenek.

Nem tudom megmondani, én miért kaptam meg a HIT AJÁNDÉKÁT, de nagyon köszönöm. :)

Javaslom, olvasgasd te is a Szentírást, és talán téged is megfog valami! :)

@guess_U_who_I-am: Kérlek, sokkal-sokkal finomabban fogalmazzál, és tartsd tiszteletben mások nézeteit.

Ha gondolod, írd le a saját véleményedet. :)

@APOSTOL - Szemben az árral.:

Olvastam a Bibliát, sőt olvastam a Koránt, a Védákat, a Tripitakát, és a Popol Vuhot is, de olvastam A fajok eredetét és más evolúcióról szóló könyveket és olvastam az univerzum kialakulásáról szóló műveket is. Talán neked sem ártana jobban szétnézned, hogy nagyobb rálátás birtokában ítélhesd meg a dolgokat.

A hit kérdésében szerintem nem tudunk dönteni, hallunk valamit aztán vagy elhisszük vagy nem, nem attól függ, hogy el akarjuk-e vagy nem akarjuk-e elhinni, öntudatlanul ítéletet mond a hitünk és ezt nem tudjuk az akaratunkkal befolyásolni. Az én tudatom úgy ítélt, hogy a Bibliában található történelmi tények hihetőek, az irreális meseszerű elemek pedig nem. Az evolúció és a nagy bumm is hihető nekem, bár nem olyan kőbe vésett hit ez, amit az újabb tudományos felfedezések ne tudnának finomítani. Ami a leginkább hihetővé teszi ezeket, az a számtalan szemmel látható, kézzel fogható bizonyíték, amit egyik vallás sem tud prezentálni. Amit pedig a leginkább csodálok az a számtalan tudományos "jóslat", olyan elméleti következtetések, amelyeket sokszor csak az elméleti hipotézis kidolgozása után igazolnak gyakorlati kísérlettel, és olyan hihetetlen pontosságú egybeeséseket tapasztalnak, hogy az már túlmutat a hiten, az már bizonyosság.

A kereszténységgel pedig csak az a bajom, hogy a tanítása szerint mindezért engem bűnösnek kell tekinteni, hisz nem hiszek az általuk elképzelt Istenben és nem hiszek a Jézusnak tulajdonított szürreális cselekedetekben sem, sőt Jézus létezését is csak esetleg hihetőnek, de nem bizonyítottnak tartom. Max egy közönséges embernek tudom elképzelni, de mivel a Biblián kívül semmi más nem utal a létezésére (szemben pl. Mohameddel, aki bizonyíthatóan történelmi személy volt), az is hihető a számomra, hogy teljes egészében fikcionális figura. És a kereszténység szerint ezért és néhány évtized múlva be leszek utalva egy örökké tartó kínszenvedéstúrára, pedig meggyőződésem, hogy jó ember vagyok és mint mondtam, nem én döntök arról, hogy mit hiszek el és mit nem, a józan eszem dönt helyettem öntudatlanul.

Hát ez az én álláspontom, nem a másokét kopizom ide, és azt kérdem most tőled, szerinted én bűnös vagyok és a pokolra jutok?

@Tilikov: "szerinted én bűnös vagyok és a pokolra jutok?"

Nem tudom.

Kedves Mindenki!

olvasgattam a kommentjeiteket és szeretnék hozzáfűzni és is pár gondolatot.
Először is Isten senkit nem KÜLD a pokolba, hanem az ember önmagától tart abba az irányba, születésünktől fogva, és Isten pont hogy azért munkálkodik ma is és azért küldte el Jézust hogy menekülési utat mutasson.ezt úgy tudnám szemlélteni, hogy van egy nagy ember tömeg akik egy hiba következtében egy szakadék felé rohannak, ahol halál vár rájuk, de az ellenkező irányba van egy csodaszép hely, ahonnan folyamatosan érkeznek emberek akik próbálják meggyőzni a tömeget hogy jó irányba tartsanak, de sajnos a tömeg süket és makacs, és csak némelyek hallják meg a figyelmeztető szót.
a tény hogy akik nem hajlandók meghallani Isten hangját, és észrevenni a figyelmeztető jeleket azok a szakadékban végzik és nem azért mert Isten akarja hogy így legyen.
a másik kérdés, hogy valóban ki is a jó?
én még nem találkoztam olyan emberrel aki megfelelt volna a tíz paracsolat minden pontjának, vagyis aki tökéletes lenne.egy személyt tudok, és ő Jézus. valóban azt gondoljátok hogy méltók lehetünk Isten csodás országára csak azért mert épp nem voltunk annyira rosszak mint mások?ne haragudjatok, de szerintem ez nem éppen korrekt megközelítés.vagyis azt várjuk hogy Isten nézze el hogy nem foglalkozunk vele 60-70 éven keresztül, éljük az életünket, mit sem törődve azzal hogy ő az aki egyáltalán az életet adta, aztán meg csak úgy mert hogy ő jó fogadjon be a mennyországba?egyébként sem hiszem hogy tudná olyan valaki értékelni a mennyországot és Isten jelenlétét, aki nem Isten közelségére vágyott életében.
nem akartam senkit sem sérteni!de mivel keresztyén vagyok szeretném leírni azt az igazságot amit megtapasztaltam.a keresztyénség ugyanis nem üres dogmák rendszere hanem rengeteg olyan alkalom amikor megtapasztalhattam Isten személyes vezetését, gondoskodását és kegyelmét.akit esetleg bővebben érdekelnének ezek az életemben lévő bizonyítékok szívesen bizonyságot teszek neki emailben.
emailcímem:
isten.gyermeke87@gmail.com

szép napot mindenkinek!

@a megtalált: Köszönöm a kommentedet.
Szerintem minden igaz keresztény egyetért veled. :)