A berlini neokonzervatív Welt-ben Lendvai Pál, Bécsben élő újságíró rajzolja meg a jobbra tolódó Magyarország zsidóságának mai és egykori helyzetét.

A berlini napilap hétvégi irodalmi melléklete egész oldalas Lendvai-cikkel nyit: „Éveken keresztül hagyta a Fidesz a zsidógyűlöletet felfutni. És most sem tesz semmit azért, hogy megfékezze", szól a nagyesszé bevezetője.

Lendvai emlékeztet arra az ellentmondásra, hogy éppen abban az országban került hatalomra egy kétharmados, nemzeti-keresztény rezsim, ahol egyben Európa egyik legnagyobb zsidó közössége él: a magyar zsidóság százezres száma alapján Magyarország Franciaország és Ukrajna mellett a legélőbb zsidó kultúrával rendelkező európai állam. Ráadásul, amint Lendvai jelzi, a hazai zsidóság a kezdetektől fogva a magyarsággal azonosult: talán Európában sehol sem integrálódott olyannyira a zsidóság a többségi nemzetbe, mint nálunk.

És mégis: a tanácsköztársaság kellemetlen tapasztalata után - ahol, ismeri el Lendvai, a vezetők többsége zsidó származású volt - egyszerre az egész zsidóság lett mindenért felelős: a háború elvesztéséért, a területcsonkításért, a gazdasági válságért. A vörös terrort követő még brutálisabb fehérterror - emlékezetes, Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban még több halottat kívánt volna - egyértelműen már antiszemita alapon gyilkolt. Európa első országaként - mindenféle német nyomás nélkül - a Teleki-kormány már a húszas években zsidóellenes törvényeket fogadott el. A keresztény úri középosztály saját uralmi helyzetét akarta védeni - hol finomabb, hol brutálisabb eszközökkel - az egyre módosabb és tanultabb zsidó polgársággal szemben.

Götz Aly német történész kutatásaira hivatkozva Lendvai meg is állapítja: „Kelet-Közép-Európában sehol sem hajtották végre a zsidók kiirtását olyan gyorsan, mint Magyarországon: hét héttel a német megszállás után 147 vagonban a Budapesten kívül élő zsidóság egészét, 437 ezer embert Auschwitzba deportáltak". Nem említi Lendvai, de történeti kutatásokból ismert: a vidéki zsidóság halálba küldésében a helyi csendőrség jelentős szerepet vállalt, sőt: a budapesti zsidók legyilkolása még akkor is tartott, amikor biztosan lehetett tudni a németek vereségét.

Lendvai szerint ez az élmény mindig meghatározza a magyar többség, amely éppen Orbán „nacionalista, klerikális, jobboldali konzervatív" rezsimjét helyesli, és a hazai zsidóság közötti viszonyt. Nádas Péterre hivatkozva megállapítja: a magyarok többsége egy horthyzmusba oltott kádárizmus iránt vágyakozik, és Orbán ezt nyújtja a lakosságnak - láthatóan a lakosság nagy megelégedésére. A zsidóság azonban, amelynek értelemszerűen kellemetlen tapasztalatai voltak a Horthy-rendszerrel, de amely a Kádár-korban sem fogalmazhatta meg problémáit szabadon, idegenkedik attól az új kurzustól, amely voltaképpen a 20. század két diktatórikus hagyományát akarja ismét feléleszteni.

A magyar zsidóságnak egy olyan országban kell élnie, amely - ellentétben számos más európai állammal - továbbra sem nézett szembe a múltjával: bizonyítják mindezt Vásárhelyi Mária kutatásainak eredményei. Ezek szerint a tizennyolc- és harmincévesek között állítólag csak négy százalék ismeri a holokauszt szó jelentését. Főleg a történészhallgatók között erős az antiszemitizmus: ez egyben igen lesújtó képet mutat a hazai középiskolai történelemoktatás színvonaláról, másrészről előrevetíti a jövőt, amelyet ezen fiatalok határozhatnak meg. Bár Európa minden országában főleg a fiatalok között növekszik a szélsőjobboldali pártok népszerűsége - Ausztriában a Szabadságpárt messze a legnépszerűbb a fiatalok között -, ám a magyar helyzetet az teszi sajátossá, hogy nálunk főleg éppen az értelmiségi fiatalok, az egyetemisták között magas a Jobbik támogatottsága. (Az osztrák FPÖ-ről ez nem mondható el: a párt voltaképp az alacsonyan iskolázott munkásfiatalok pártja.)

Természetesen antiszemitizmus mindenütt van, és mindenütt találhatóak riasztó statisztikai adatok - Németországban is állítólag a lakosság egynegyede egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a zsidóságnak túl nagy befolyása van -, és másutt is elhangoznak akár mérsékelt pártok részéről is antiszemita kijelentések. Magyarországon viszont mindez következmények nélkül, sőt talán éppen a kormánypárt hallgatólagos támogatásával történhet. (Mint ismeretes, Bayer Zsolt antiszemita cikkére sem reagált a Fidesz, holott - amint a Magyar Hírlap publicistája még egy tavalyi fenyegető cikkében maga közölte - az ötös számú tagkönyv birtokosa ő. Németországban, amikor a liberális párt egykori alelnöke, Jürgen Möllemann Izrael-ellenes szóróanyagokkal kampányolt, azonnal ellehetetlenült a német közéletben. Vagy Angela Merkel rögtön kizáratta a pártból Martin Hohmant, amikor az egy megemlékezésen arról gondolkodott hangosan, hogy a zsidóság nem csak „áldozat", de „tettes" is volt már a történelem során.)

Lendvai szerint a magyar közéletet egyértelműen uralja a jobboldaltól a szélsőjobboldalig tartó közbeszéd, és a jobboldal meg sem próbál fellépni a saját szélsőségei ellen. Az Orbán-kormány intézkedései vagy a hozzá közel álló lapok publicisztikái ugyanúgy kiszolgálják a jobbikos törzsréteget, mint a Fidesz polgári, liberálisabb szavazóit. Lendvai saját tapasztalatát meséli el: pesti ismerősei panaszkodnak neki, hogy az iskolákban egy zsidó gyereknek nem egyszer kell rasszista, antiszemita beszólásokat, támadásokat eltűrnie.

Lendvai azonban nem kertel saját politikai oldala vonatkozásában: „Mindez a liberálisok támogatta szocialista kormányok totális csődjének a következménye", írja a berlini lapban. A baloldal nem volt képes megálljt parancsolni, és most, a médiatörvény után, ami gyakorlatilag bebetonozza a jobboldali médiatúlsúlyt, már alig lesz lehetősége fellépnie a veszélyes tendenciák ellen, véli a bécsi újságíró.

Konkrét példát is említ Lendvai az antiszemita közbeszéd megerősödésére: a baloldalhoz köthető filozófusok, értelmiségiek nem ritkán antiszemita mellékízű megtámadását. Schiff András, Fischer Ádám, Heller Ágnes, Konrád György - megannyi zsidó származású értelmiségi, akiknek most éppen származásukat, állítólagos hazátlanságukat rója fel a kormánypárti média. Schiff András szerint a magyar jobboldal nagy szerencséje, hogy Európában igen kevesen beszélnek magyarul. „Ha ugyanis értenék a Fidesz-alapító és Orbán-barát Bayer Zsolt cikkeit, olyan botrány kerekedne Európában, amit csak ritkán látni", véli Schiff-fel egyetértésben Lendvai.

A húsz éve tartó és a jobboldal győzelmével egyre hangosabb antiszemita hangulat a kicsiny zsidó közösségben „a félelem és kirekesztettség érzését" hívja elő. Hiába ígérte meg Orbán Brüsszelben az európai zsidóság vezetőinek, hogy fellép a szélsőségek ellen - azok többségében éppen a hozzá közelálló újságokban, tévékben fejthetik ki tevékenységüket. „Ha Orbán hallgat, az is jelzésértékű", fejezi be borús nagyesszéjét Lendvai Pál.

http://hetivalasz.hu/itthon/ha-orban-hallgat-az-is-jelzeserteku-35394