"
Miközben Jackson milliók ünnepelt bálványa volt, a tömegben magányos, szerencsétlen ember maradt. Rajongói szerették, amit csinált, csodálták művészetét és az általa megtestesített illúziót. Ám valóságos személyét igazából senki nem szerette - legalábbis így élte meg a sztár. Michael Jackson tragédiája a popkultúra eltorzulását igazolja. A látszatot, az imidzset nem lehet az emberi létezés lényegévé büntetlenül felmagasztalni. A sors lesújt arra, aki a látszatot lényeggé változtatja. A látványtechnikával lehet ugyan illúziókat kelteni, de a világot és az embert jobbá tenni nem. A kulturális hazugság is destruktív, mert hazugság az, amikor a művész valóságos állapotát, tetteit figyelmen kívül hagyva, csak a bizonyítási vágya által motivált műalkotásain keresztül közvetített, magasabb rendűnek vélt, mesterséges énképe alapján rajongunk érte, és emeljünk fel olimposzi magasságokba. Ez pszeudo-művészet. Ilyen is van, de értéke több mint kétséges, morális szempontból pedig elfogadhatatlan. A „bálványcsinálásnak" ez képezi a lényegét.
Az sem véletlen, hogy a popkultúrában sokan azt gondolják, hogy bárkiből lehet sztárt vagy bálványt gyártani. A jelöltnek csupán a hírnevet, a sikert kell nagyon akarnia, a „sztárgyárosok" majd megcsinálják a tömegek számára szerethető és rajongás tárgyává tehető imidzsét. A klasszikus kultúrában a hírnév a teljesítmény minőségén alapult. A celebeknek értékeket kellett létrehozniuk, folyamatosan képezniük kellett magukat, keményen dolgoztak, hogy hírnevük valóságos fedezete fennmaradjon. A mai popkultúrából sincs száműzve a teljesítmény, de a látszat, a vizualitás ma, úgy tűnik, lényegesebb szerepet játszik a sikerben. E kultúrában nem is az a legzavaróbb, hogy értéktelen dolgokkal, ártalmas senkikkel és semmikkel árasztja el a piacot, az otthonokat, a közéletet, hanem az, hogy elfogadhatatlan, mesterséges álmegoldásokat kínál az emberek problémáira. A legalapvetőbb emberi nyomorúságokkal él vissza. Ezen élősködik, ezt teszi piaci áruvá, és rombolja le nők és férfiak méltóságát úgy, hogy elhiteti velük, hogy bűneik felelőssége alól felmentésük, sőt megváltásuk van a bálványaikkal való azonosulásuk által."
.
"
Az elmúlt évtizedekben többnyire színészekből, futballistákból, zenészekből emelkedtek ki idolok.
Napjainkban azonban úgy tűnik, hogy a bálványképzés a politikai szférában is újra tért hódít. Az Obama-jelenség legalábbis erre kezd utalni. Az elnökért rajongók között számosan megváltónak, istennek mondják az új amerikai vezetőt, aki jelentős mértékben fellendítette a saját arcképét ábrázoló amerikai bizsubizniszt. Kezd kirajzolódni a rajongók körében egy sajátos Obama-központú világnézet, amely szerint a sikeres és tehetséges politikus Fehér Házba való beköltözése óta a világ dolgai helyes irányba mennek, és az azóta történt pozitív fejlemények oka maga az elnök. Viszont a tényleges hibáiról, politikai tévedéseiről ez a réteg, sőt az amerikai média jelentős része nem hajlandó tudomást venni. Számos kritikusa szerint a popkultúrának máris van egy új királya: Barack Obama, aki álmegoldásokat kínál a tényleges problémákra, konfliktusokra. Az ő bálvánnyá avatása kezdeti stádiumban van, és kérdéses, hogy felvállalja-e ezt a szerepet. Mindenesetre rendelkezik védelemmel ezzel szemben: ezt rendezett, szereteten alapuló házassága, családja jelenti számára."
Részletek Németh Sándor írásából, amit a Hetek legfrissebb számában adott közre. Megvehető az újságárusoknál, vagy ez a cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva:
Utolsó kommentek