Köszönöm a bejegyzésedet! Nagyon jelentőségteljes, hogy egy katolikus fiatal a blogjában megemlékezik a reformációról és úgy értékeli, hogy az a katolikus egyháznak is lehetőséget teremtett a fejlődésre.
A vallás háborúk, kegyetlenek voltak s keserű árnyékukban eltörpül a szellemi háborúk pezsdítő ereje.
Remek írás! Még egyszer köszönet!

Örömmel írtam. Remélem másoknak is tetszeni fog.

@Spirál: Még mindig nem láttad a filmet? ))::

Egyébként tényleg jó írás, te írtad?
Örülök, hogy végre valaki nem a halottak napjával van elfoglalva, hanem az ÉLETTEL. Vagyis az Úrral.

Én hálás vagyok Luther-nek, hogy volt elég merész és bátor, hogy az Úr szavaival harcoljon a törvényeskedő, farizeuskodó püspökök és katolikus lelki vezetők által hirdetett hazugságokra, és hogy még akár az élete árán is képes lett volna küzdeni az Úr igazságáért. Én csak szeretnék ilyen bátor lenni, ha hasonló helyzetbe kerülnék.

Persze a katolikus pápák erkölcsi hogyanja és mikéntje - én úgy olvastam sajnos, hogy nem volt töretlen ezután sem. Sok törvénytelen és halva született csecsemőt "temettek el" a Vatikán külterületén, suttyomban, és erről sok írás beszámol. És nem csak ezen a szinten.
A cölibátust nem lehet törvényesen rákényszeríteni az emberekre, legyen az nő vagy férfi, maga Pál apostol is kegyelmi ajándékként kapta, hogy ne legyen felesége és egyedül az Úrnak szentelje magát, férfiúi vágyait pedig Isten teljesen elvette tőle. Ez nagyon ritka, a legtöbb embernek Isten azt tanácsolja, hogy házasodjon meg. Mivel van katolikus pap barátom, és tudok pár bennfentes dologról, így nem meglepő, hogy a katolikus papneveldékben a legtöbb növendék elmenekül valamilyen szerelmi csalódás elől, vagy az életben őt ért csalódás elől, és ezért választja ezt a hivatást, nem számolva azzal az aprósággal, hogy a reverenda felvételével a testi vágyak meg fognak maradni. Sok felszentelt pap, akit nem Isten hívott el erre a szolgálatra!, ezért esik bűnbe, egy nem az Úr által meghozott törvény miatt, és végső soron nem is ő vádolható érte. Én sajnálom ezeket a férfiakat és asszonyokat, mert hiszem, hogy Isten sokkal jobb sorsot szánt nekik, klassz családot, gyerekeket, feleséget, és emellett is lehet Isten Igéjét hirdetni.
Persze - mielőtt háborognál! - természetesen nem ez az átlag, én kivételekről beszéltem.

Neked mi erről a véleményed, Zolikám?

És mint mindig: érdekel, hogy vagy? Rég nem hallottam felőled!

Valóban Lutherrel kezdődött el a reformáció. Szerintem a mai napig tart. Minden században léteztek új "hullámok", amelyekkel ha őszinte szívű, Istennek elkötelezett emberek szembesültek, akkor térhódítást engedve az újnak, megszülettek újabb kisegyházak. Meggyőződésem, hogy bármennyire kezdődik el a szolgálat egy megújult erővel, felfrissített igei ismeretekkel rendelkező társaság (felekezet) által, minden "újdonság" eljut majd a "megszokott" állapotába, így majdnem minden felekezet, vagy kisegyház eljut a megreformálandóság stádiumába.

@Hajnaliszellő: Igen, én írtam. Egy kisebb részt másoltam át máshonnan.

A cölibátus szerintem nagyon szép dolog. És hiszem, hogy akik ezt vállalták, azok többnyire végiggondolták mit vállalnak, és be is tartják azt.
"a katolikus papneveldékben a legtöbb növendék elmenekül valamilyen szerelmi csalódás elől, vagy az életben őt ért csalódás elől"
Szerintem ez túlzás. Én most is a jót feltételezem. És hiszem, nem alaptalanul.

De persze tudom, hogy vannak sajnálatos esetek.

@Hajnaliszellő: Nemsokára írok neked iwiwen.

@lordart: Attól még hogy valamit megszokunk mert régi szokás, gondolat, nem biztos hogy rossz.

@Spirál: Természetesen nem attól rossz valami, hogy régi és megszokott lett. Ha egyáltalán rossz valami (itt most csakis bibliai igazságok alapján értem), az attól lehet rossz, hogy például:
1. Hiányzik az Élet szenvedélye belőle
2. Ellentmond a bibliai igazságoknak, inkább emberi szokásoknak akarva megfelelni
3. Nem ÉLŐ hitet gyakorló emberek alkotják, hanem beidegződött, megszokott ceremóniák végigtevékenykedésében hiszik az üdvösség feltételét.
4. Fontosabb számára egyházi vezető emberek véleménye, mint Isten beszéde.
stb.stb.stb.

Nem az én dolgom ítélni, vagy ítélkezni semmilyen új, vagy régi, történelmi egyház felett. Azt viszont, mint egy egyszerű és jóhiszemű szemlélődő, megállapíthatom, hogy ha arányokat vizsgálunk, akkor a Bibliát sokkal több új- vagy kisegyházhoz tartozó hívő ismeri és idézgeti, mint amennyien egyáltalán fontosnak tartják Isten beszédét a nagy, vagy régi, vagy történelmi egyházakhoz tartozo emberek.

De ez csak az én véleményem...

@lordart: A 4 pont amit említettél szerintem is valódi veszélyforrás.

Ami meg a kisegyházakat és a történelmieket illeti.

A történelmiekbe nagyon sokan "beleszületnek". Az állami támogatás miatt ezek sok hívőt számon tartanak, akik semmilyen vallási életet nem élnek.
Természetesen ezek semmit sem tudnak és az életvitelük is olyan amilyen.

A kisegyházaknak nyilván olyan hívei vannak, akik elkezdtek érdeklődni a Biblia és a vallás iránt.

Ők a modernet, az újat választják, aminek jó a kommunikációja... Amely jellemzően úgy értelmezi a Bibliát, ahogy a modern emberének tetszetős.
Viszont csak azért mert modern egy értelmezés, nem biztos, hogy helyes is.
Sőt az új értelmezés nem állta ki az idő próbáját sok száz és ezer éven át.
És ahogy látom, idővel ott a pénz (pl. tized formájában) valahogy előkerül...

És persze a nagy egyházaknak is vannak hívei akik komolyan veszik a vallásukat, és érdeklődnek a Biblia és szentírás iránt.

Sajnos a fiatalokat a kicsik vonzzák.

@lordart: Örülök a kommentjeidnek. Látogass meg a jövőben is! :)

@Spirál: Ha ismernél személyesen, bizonyára tudnád, hogy nem az ellentmondás és az okoskodó vita kedvéért akarok ellentmondani Neked, hanem a bibliai igazságok alapján. Ha két keresztény ember valamiben nem értenek egyet, akkor szerintem a legjobb mérőzsinor a Biblia. Ha mindketten elfogadják alapigazságnak az Isten Igéjét, akkor nem lehet kérdés. Illetve annak kell korrigálnia, aki valamilyen tévhitének következményében bármiről rosszul tudott bármit. -eddig a bevezető volt :-) Most kezdeném a választ a kommentedhez:

1. Tulajdonképpen Jézus mindig csak egyetlen egyházról beszélt. Nem prófétált történelmi egyházakról és neoprotestáns egyházakról az idők végén. Ezt én nem úgy értelmezem, hogy egyetlen "igaz" felekezet van, hanem úgy, hogy több felekezetből azon személyek alkotják Krisztus földi testét (ahogyan Ő nevezi a majdani egyházat, akik jó gyümölcsként, élő kapcsolatot ápolnak a Megváltóval (ami nem feltétlenül fizikai részvételt jelent kötelezően valamilyen ceremónián, misén, istentiszteleten, vagy bármilyen összejövetelen...) és a bibliai igazságok szerint élnek. Az egyetlen egyház említésével ellentétben a Jelenések Könyvében mégis János apostolon keresztül Jézus több felekezetet (gyülekezetet) említ, amelyekre érdemes odafigyelni, mert mindegyikben talál kifogást és mindegyiktől elvárja, hogy a kifogásolt dolgaikból megtérjenek (olvasd el, mit ír a Smirnai, a Laodiceai stb gyülekezetekről...)
Amit még nagyon fontosnak tartok, hogy nem lehet egy egyházba sem BELESZÜLETNI. Talán ez a legnagyobb gondom a történelmi egyházak bibliával ellentétesen cselekedett szokásaikkal. Jézus szerint a kereszténnyé válásnak fontosak a lépései és még fontosabb a sorrendje. "Térjetek meg, keresztelkedjetek meg és veszitek a Szent Lélek ajándékait!" Megtérés nélkül nincs érvényes keresztség. Bűnök tudatosulása és megbánása nélkül nincs megtérés... Ez egy kicsit még bonyolultabb, de most nincs időm folytatni.

2.A kisegyházaknak valóban olyan hívei vannak, akik érdeklődnek Isten iránt. Én más hívekről nem is olvastam a Bibliában, csak Istenkeresőkről. A többi érvénytelen...legalábbis Isten szemében az Ő beszéde szerint. Bármennyire is fáj! Nekem is fáj! Én is szeretném felordítani a világot az álmából, de apránként rájöttem, hogy a megváltást már elvégezte helyettem valaki... az nem az én dolgom. És ha maga Jézus sem lett idegbeteg attól, hogy Őt sokan a kortársai közül elutasították, akkor én sem idegeskedek.

3. Azt szeretném, ha végre megértenék az emberek (akik Istent őszintén keresik), hogy egy bibliai értelmezés nem attól lesz vonzó, hogy modern, vagy taszító, hogy ősi, régi. A legtöbb ember nem akarja, vagy csak nehezen tudja megérteni, hogy minden kommunikáció és értelmezés mögött szellemiség van. Meggyőződésem, hogy a Szent Lélek (vagy Szent Szellem)amennyiben átitatja Isten erejével valakinek a beszédét, értelmezését, akkor azt vonzóvá teszi az Istent kereső, őszinte szívű emberek előtt. Mindig azzal van baj, ha egy-egy értelmezés mögött szakmai szárazságot, szokásokhoz való ragaszkodást, hitetlenséget, hiteltelenséget sugároz a szellemi töltet. Mert a hit nélküli, élettelen beszéd mögött is van szellemiség, bármennyire hihetetlen. Csak most nem szeretném leírni az élettelenség szellemének a nevét...
Tehát nem attól vonzó, vagy taszító egy értelmezés, mert új, modern, vagy régi, hanem attól, hogy ott van-e mögötte Isten Szent Lelke, vagy nincs...
Én például kételkedem egy kicsit abban is, hogy akit Isten Szelleme vezérel (márpedig ez van megírva a keresztényekről), azok nap, mint nap ugyanazt a rituálét végigcsinálják az Istentiszteleteken. Én egy élő Istenben hiszek, akinek naponta egymástól eltérő üzenetei vannak számomra. Ráadásul földi apaként, szülőként borzasztóan unnám, ha a gyerekeim naponta ugyanazt kommunikálnának velem évek óta, mint ahogyan a "vallásos" emberek mormolják egymás után sokszor a Miatyánkot, Üdvözlégyet stb. anélkül, hogy odafigyelnének...

4. Mosolyogtam, amikor a pénzt említetted a kisegyházaknál. A tized (bármennyire idegesíti a vallásos embereket) benne van a Bibliában. Nem egy helyen, hanem rengeteg helyen. Még az újszövetségben is!!! A pénzzel nagyon sok helyen foglalkozik a Biblia. Sőt. Több helyen a tized eltitkolását hozza fel próféciákban Isten, mint egyik okát az átkozott állapotnak.
Én sokkal inkább elfogadom azt, hogy egy kisegyház önmagát tartsa fenn adományokból, tizedből, amely emberek őszinte hitéből származik, mint azt, hogy egy intézményesített egyházba, a történelmi múltjára hivatkozva az Igazság helyett, "beleszülettessünk" embereket a tagság létszámának növelése miatt, és eltartassuk a teljes intézményünket az adófizetők pénzéből. Ez utóbbit elgondolkodtatónak tartom...
Őszintén bevallom, hogy ha valami idegesít engem a történelmi egyházaknál, az nem más, mint a pénznek az álszent, mézes-mázas démonizálása, miközben ezek az egyházak sokkal nagyobb pénzekről szólnak a kulisszák mögött, mint amiről valaha is álmodhatott volna egy kisegyház.
Annak idején katolikus papnak készültem és beleláttam egy apró kis szegmensébe a kulisszák mögötti életnek. Talán ezért is nem kérnék belőle. És hogy minden előítéletet elhesegessek, nem tartozom egyetlen kisegyházhoz sem, de bevallom, hogy több olyan létezik, akikkel szimpatizálok, és tetszik, amit csinálnak, ahogyan csinálják.

5. Természetesen a nagy egyházaknak is vannak hívei, akik komolyan veszik a hitet, az Istenhez való viszonyulást. Ezek közül a legtöbben megtérnek, elhagyják a holt hitükből táplálkozó cselekedeteiket és azt követően már élő hittel élnek tovább vagy úgy, hogy megmaradnak az egyházukban és egy állandó elégedetlenkedés lesz úrrá rajtuk, amiért a többiek nem veszik elég komolyan, vagy csatlakoznak egy kisebb gyülekezethez, ahol azt tapasztalják, hogy hozzájuk hasonlóan őszinte, élő, Bibliai igazságokra épülő hittel gyakorolják hitvallásukat az emberek.

6. Én nem mondanám egyetlen változatára sem az egyház iránti vonzalomnak, hogy sajnos. Azt írtad, hogy "sajnos" a fiatalokat a kisegyházak vonzzák. Én azt mondom, hogy hála a Mindenható Istennek, hogy vonzza az embereket, bárhová, ahol az Ő igéjével táplálkozni lehet, ahol az Ő Szent Lelkével be lehetteljesedni.

Egyelőre ennyire futotta az időmből... :-) :-)

@lordart: "Ha ismernél személyesen, bizonyára tudnád, hogy nem az ellentmondás és az okoskodó vita kedvéért akarok ellentmondani Neked, hanem a bibliai igazságok alapján."

Nyugi. Azért is van a blogom, hogy megbeszéljünk kérdéseket.
A kulturált, kölcsönös tiszteleten alapuló eszmecsere mindkettőnknek csak a javára válhat. :)

1. Beleszületésen olyasmit értek, hogy a családi hagyományok sokat jelentenek ki mely egyháznál köt ki.
Idővel ez a mostaninál jóval erősebben meg fog jelenni a kisegyházaknál is.
Olvastam, hogy az USA-ban a keresztények fele egyházat vált élete során. MO-n ez azért nem jellemző.

Amúgy az első pontoddal egyetértek. :)

Ja. A történelmi egyházak politikai kategória. Az Orbán-kormány vezette be, hogy megkülönböztessék az egyházakat.
Nyugodtan használhatjuk a kifejezést, nem bűn az. :) Attól persze a Bibliában még nem lesz benne.

2. Persze. Ebben is igazad van.

3. "Tehát nem attól vonzó, vagy taszító egy értelmezés, mert új, modern, vagy régi, hanem attól, hogy ott van-e mögötte Isten Szent Lelke, vagy nincs..."

Én ezt nagyon veszélyes gondolatnak tartom, hogy valami azért népszerű, mert ott van mögötte a Szentlélek! Nagyon nem így látom...
Innen csak egy lépés, hogy valaki azért gazdag, mert mögötte van Isten. A szegény meg tuti Istentelen és bűnös, el fog kárhozni.

Láttunk már egyházakat/szektákat amelyek azzal magyarázták a saját igazságukat, hogy anyagilag mennyire jól megy nekik...

"Én például kételkedem egy kicsit abban is, hogy akit Isten Szelleme vezérel (márpedig ez van megírva a keresztényekről), azok nap, mint nap ugyanazt a rituálét végigcsinálják az Istentiszteleteken. Én egy élő Istenben hiszek, akinek naponta egymástól eltérő üzenetei vannak számomra."

Nana! Ne akarjunk túl sok parancsot és üzenetet!
Ilyenkor könnyen válogatni kezd az ember vagy elveszik a részletekben!
Korán sincs annyi üzenet és parancs a Bibliában amennyit a hitetlenek szeretnének.
És bizony a parancsok súlyozva vannak.

A Miatyánkot pedig nem véletlenül tanította meg nekünk Jézus... Igenis minden nap mondja el az ember!
Nekem érthetetlen hogyan maradhat ki bizonyos egyházak istentiszteleti szertartásaiból.

@lordart: 4. "A tized (bármennyire idegesíti a vallásos embereket) benne van a Bibliában."

Szerintem nem idegesíti őket. A legtöbben nem is tudnak róla. Akik meg igen, azoknak megvan a véleményük róla pro vagy kontra.

Én is elolvastam több pro és kontra érvet és nekem a kontra érvek hitelesebbek voltak.

Jézus majd az apostolok nem kért és nem fizetett tizedet!
A kat. egyház egy olyan időszakában volt, amire aligha büszke. Ez a búcsúcédulákhoz vezetett mint tudjuk.
Szerintem nem várja el Isten, hogy pénzel váltsuk meg a hitünket.
A reformáció és az ellenreformáció idején aztán senki sem vezette be. Talán nem véletlenül.
Sőt még a zsidók sem fizetnek tizedet.

Tőlem te fizethetsz persze. Tiszteletben tartom a véleményed.

"Én sokkal inkább elfogadom azt, hogy egy kisegyház önmagát tartsa fenn adományokból, tizedből, amely emberek őszinte hitéből származik, mint azt, hogy egy intézményesített egyházba, a történelmi múltjára hivatkozva az Igazság helyett, "beleszülettessünk" embereket a tagság létszámának növelése miatt, és eltartassuk a teljes intézményünket az adófizetők pénzéből. Ez utóbbit elgondolkodtatónak tartom..."

Tudtommal a közszolgáltatásokat támogatja az állam!
A másik forrás, hogy amennyit felajánlunk ugyanannyit az állam is mellétesz.
Én egyetlen egyháznál láttam hogy hatalmas plakátokon reklámozza magát, hogy neki utalják az 1%-ot. Ez pedig a Hit Gyülekezete. (Tehát így ők is kapnak állami pénzt.)

"Őszintén bevallom, hogy ha valami idegesít engem a történelmi egyházaknál, az nem más, mint a pénznek az álszent, mézes-mázas démonizálása"

Én ezt nem tapasztalom!
Ám az nagyon helyes ha felhívják a figyelmet a pénzimádat és a gazdagság veszélyeire.
Sajnos szerintem ritkán teszik.

"Annak idején katolikus papnak készültem és beleláttam egy apró kis szegmensébe a kulisszák mögötti életnek. Talán ezért is nem kérnék belőle."

Én nem látok a színfalak mögé. És ennek a látszatát sem akarom kelteni.
De semmi okom, hogy ne higgyek neked.
Ha gondolod akár mesélhetsz is. :)

6. Csak azért írtam, hogy sajnos, mert jobban örülnék ha a katolikus egyház vonzaná a fiatalokat.
Azt hittem ez egyértelmű. :)

"Egyelőre ennyire futotta az időmből... :-) :-)"

Köszönöm, hogy rám szántad. Látogass meg a jövőben is! :)

@Spirál: Nagyon kedves Tőled, hogy ennyire aprólékosan elemezve válaszolgattál minden felvetett gondolatomra. Sajnos, most azért is keltem ennyire korán, mert indulnom kell egy kicsit hosszabb útra autóval és nem lesz időm most válaszolni, de a neveletlenség látszatát sem akartam kelteni, hogy nem reagálok. Remélem estére, vagy holnap reggelre hazaérkezem és akkor bővebben, ráérősebben válaszolok a hozzászólásodra. Áldott szép napokat kívánok és még egyszer köszönöm a figyelmet.

@lordart: Viszont kívánom.
Természetesen a munka fontosabb. Én is jobban ráérek hétvégén.

@Spirál:
Most megpróbálok válaszolni a kommentedre, bár most sem állok túl jól idő dolgában...

1.-2.A beleszületés elméletét ismerem. Azzal sem vitatkozom, hogy idővel elkerülhetetlen lesz ez a kisegyházaknál is, mert ahova apa-anya jár, oda kell majd járnia a gyereknek is... Tehát a tényező ismert általam. Csakhogy nem értek egyet vele. Jézusról, ha ismerjük személyesen, tudjuk, hogy Őt nem érdeklik a hagyományaink. Tudod: "aki elveszíti életét, az megnyeri azt", továbbá "élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus". Ha ez így van, akkor nekem nincsenek hagyományaim, szüleimtől örökölt hiábavalóságaim, hanem egyetlen dolgom van: Krisztus.

A történelmi egyház nem attól politikai kategória, hogy Orbán bevezetett valamit, hanem attól, hogy például a 2.-3. század körül Rómában azt kívánták az érdekek, hogy az addig "földalatti" egyház egyesüljön a politikával. Úgy szokták emlegetni ezt, hogy egyesült az oltár a koronával, és azóta borzasztóan eltávolodott a történelmi egyház a Krisztusi tanítás érdekeitől.

3. Ellentétben Veled továbbra is állítom, hogy Isten Szellemének jelenléte nélkül semmi vonzó nem történhet az egyházban. Csak ezt nagyon sokan összetévesztik és úgy vélik, hogy például X egyházban jelen van az Úr Szelleme, Y feleezetben pedig nincs jelen. Ez ebben a formában nem hiszem, hogy igaz. Abban biztos vagyok, hogy egy személyben X, vagy Y felekezetből benne lehet, vagy hiányozhat belőle a Szent Szellem. Maga Jézus mondta a tanítványoknak, hogy sehová se menjenek, ameddig be nem teljesedtek Szent Lélekkel. "Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok" (Apostolok Cselekedetei). Ha Jézus erre intette a tanítványait egy morálisan sokkal pozitívabb világban, miből gondolhatjuk, hogy a XXI. század szellemi fertőjében Isten Szelleme nélkül bármilyen szellemi eredményre is képesek lehetünk mi, emberek? Én nagyon gyakran látok/hallok katolikus papokat beszélni, akiknek érezhető a beszédükön, hogy Isten Szelleme ihleti őket, de hallok kisegyházak vezetőit is ugyanígy beszélni, miközben minden csoport tagságára igaz lehet az ellenkezője is.
Itt említetted meg az anyagi gazdagságot is. Én nem hiszem, hogy aki gazdag, amögött feltétlenül Istennek kell állnia, viszont azt tudom, hogy aki mögött Isten áll, az meggazdagodhat, ha élő hittel tud az anyagi jólétéért is imádkozni, közbenjárni, mert a Bibliában mindenütt azt olvastam, hogy a gazdagság áldás, a szegénység pedig ÁTOK. Miközben természetesen egyetértek azzal, hogy a pénz imádata nagy bűn. De azt hiszem, egyik legjobb példája vagyok annak, hogy amikor volt sok pénzem, akkor sem imádtam, és bármilyen anyagi javamat el tudom veszíteni fájdalom nélkül. Ha így tud élni az ember, akkor nem gond, ha éppen sok pénze, vagyona van, de az sem tragédia, ha nincs, csak a nincstelenséget az ördögnek tulajdonítom, mert Jézus szerint ő azért jött, hogy "lopjon, csaljon, megtévesszen".

A Miatyánk az Úr imádsága valójában. Egyszerűen megtanítja a tanítványokat és minden következő generációt, arra, hogy mi a lényege az imádságnak. Jézus azt mondta, hogy "így imádkozzatok" és nem azt mondta, hogy naponta ezt/ezeket imádkozzátok szóról szóra. Ettől eltekintve gyakran mondom én is a Miatyánkot, amikor érzem, hogy minden szavának jelentésére oda tudok szívemmel is figyelni, és nem csak eldarálom, mint egy betanult verset.
Szóval a Miatyánk lényege:
- Megszólítás
- Dicsőítés, alázat, szentség tudomásul vétele
- Saját akaratom megöldöklése
- vágyakozás teljes bizalommal az után, amit Isten szánt nekem
- Tudomásul vétele annak, hogy "minden látható a láthatatlanból állott elő Isten szavára". Tudomásul vétele annak, hogy a szónak, imádságnak teremtő ereje van, amennyiben egyezik Isten akaratával, így miként a mennyben, úgy a Földön is megteremthető számunkra minden áldás, mint meglévő, de előszólítandó. (ez a hit legnagyobb és legkevésbé ismert lényege-szerintem).
- A fizikai életünk fennmaradásával is megelégedés szellemi állapota (ismét alázat).
- Gyengeségeink felismerése egy kísértő szellemi hatalommal szemben, amely veszélyt jelent számunkra minden pillanatban.
- Minden rossztól való védelem, oltalom kérése.

Röviden ennyit az imáról. Ha ezek az elemek benne vannak egy ember imájában, amit saját szavaival akár bővebbre nyújt, akár leszűkít, akkor szerintem "jól" imádkozik...

@Spirál:
A tizedről még annyit, hogy ez nem népszerűségi verseny, azaz zsűrizendő vetélkedő tétele. Ez nem működhet úgy, hogy hallottam pro és kontra érveket, de nekem ez, vagy az jobban tetszik. A Biblia ne kívánságműsor, bár nagyon sok ember csak ezen a szinten akarja tisztelni az Istent, hogy amikor bajban van, kéreget Istentől, azt követően pedig eldönti, hogy számára mi kényelmes, és mi kényelmetlen az Isten üzeneteiből.
A tized fizetésére való felszólítás jelentőségét nem lehet érvekkel magyarázni. Mint ahogyan arról sem igazán tudok elfogadni pro és kontra érveket, hogy mi minősül paráznaságnak, vagy éppen bűn-e a homoszexualitás. Lehet filozofálgatni mindenről, de ismerem az Isten véleményét és a fejem tetejére is állhatok, mert Ő akkor sem fogja megváltoztatni. Egyszerűen bízom Benne, mint Mindenhatóban, hogy jó az,amire ösztönöz, vagy amit kér tőlem. Ő teremtett. Ő jobban ismeri az életem receptjét, mint én. A tized, vagy bármilyen adomány nem azért jó, mert azt biztosan jól fogják felhasználni az egyházi főemberek, hanem az adakozás jót tesz a saját lelkemnek. Olvass ennek utána akár pszichológiában is... Ha pedig örömmel adom, és az én hitem szerint Isten munkájára adom, akkor az én lelkiismeretem tiszta az Úr előtt. Továbbiakban már az a felelős, aki esetleg nem jól sáfárkodik vele...

Nagyon nagy gáz, ha egy magadfajta hívő ember a mennyei Krisztus földi testét,(az egyházat), akinek nincs semmije ami evilágból való volna, és az egyház küldetését egy világi állam által támogatandó "KÖZSZOLGÁLATISÁGKÉNT" emlegeti.
Az egyház nem közszolgálati intézmény. Ha az lenne, akkor Jézus is elküldte volna a tanítványait Heródeshez egy kis királyi segélyért... Ébresztő!!! Az egyháznak nem az a szerepe, amit el akarnak velünk a médián keresztül hitetni... Ha én politikus lennék, megvonnék minden támogatást minden egyháztól, és ha egyházfő lennék, visszautasítanék minden támogatást az államtól. Így lenne biblikus. Hidd el! Nézz utána. Csakhogy az emberek hajlamosak arra, hogy ügyeskedve kitaláljanak mentő útakat maguk számára, és a fennmaradásuk érdekében, de Isten csak a saját Beszédére, annak megtartására küld áldást. Ha hitük lenne az egyházaknak, mindenféle támogatás nélkül fenn tudnák tartani saját gyülekezeteiket bőségesen.

Egyébként én láttam szép számmal óriásplakátokat a katolikus egyház részéről is annak idején még János-Pál imádkozó képmásával, meg azt követően évente az 1%-os kampányban. Ezzel nincs semmi gondom. Mindenki ott hirdet és ott kéreget, ahol akar. De egy nagy adományhadjáratra való felhívás kampányát, reklámját biblikusabbnak tartanám, mint az állami 1%-ot. Szerintem az emberek adják oda az gyházaiknak a 10%-ot és hagyjuk ki az állam közvetítő szerepét, mert az állam rég nem mondható igazságosnak...

Utolsóként pedig ne a katolikus vallás vonzalmának örülj, hanem annak, ha Jézus magához vonzza az embereket. Mert meggyőződésem, hogy nem egy egyházhoz tér meg egyetlen bűnös sem, hanem Jézus Krisztushoz, mint Megváltóhoz...
Az, hogy éppen melyik földi intézmény falai között fejezi ki imáját, imádatát, az már leginkább az intézmény fennmaradását szolgálja, de ilyen szempontból a katolikus egyházat nem féltem, mert akkora vagyona van, hogy ha egyetlen hívő sem jár majd oda, akkor is fenn tudja tartani magát. Persze, nem ez a cél...csak úgy mondom...

Kedves lordart!

Köszönöm, hogy ismételten megosztottad velem gondolataidat.

Nehezen tudok most mit írni.

Egyrészt amit gondolok, azt fentebb már leírtam. Úgy érzem, csak önmagamat ismételném, más módon megfogalmazva.

Másrészt, szándékosan vagy sem, többször is elbeszélsz mellettem (vagy elbeszélünk egymás mellett, ha ez jobban tetszik), plusz olyanokat adsz a klaviatúrámba, amit nem írtam és nem is gondolok.

Harmadrészt, a blogszférában sajnos eléggé uralkodik egy olyan kultúra, hogy nem meggyőzni és kibeszélni akarják a témát, hanem LEgyőzni a másikat...
A látszatát is kerülni akarom, hogy erre törekszem, így inkább bölcsen hallgatok.

Ismételten köszönöm a hozzászólásaidat, és kérlek látogass meg a jövőben is! :)

Nagyban a diskurzusunkhoz kapcsolódik az "Így kell népszerű egyházat csinálni!" című szombati írásom is. Javaslom olvasd el azt is. :) Ha gondolod, azt részben válasznak is tekintheted.

@Spirál: Köszönöm.
Olvaslak.
És én is hallgatni fogok ezután...

@lordart: Nehogy hallgass nekem! :)
Csak már itt nem tudok neked újat írni.

@Spirál: Amint más bejegyzéseidhez hozzászóltam. Tehát nem hallgatok. Szótfogadó ember vagyok :-)))

@lordart: Tartsd meg jó szokásodat! :)

Luther Márton a maga tévedéseit a pápai tekintéllyel szemben is védelmezni akarta s forradalomba ment. Felforgatást akart csinálni az Egyházban, s így szükségképen szembetalálta magát az egységet őrző pápai tekintéllyel. Luther Mártont nem evangéliumi érvek, hanem a maga egyéni szentírásmagyarázatához való merev ragaszkodása vitte a pápaellenességbe és szakadásba. Ugyanez áll a többi hitújítóról, akik a pápában nagyon helyesen az egyházi egység és törvényesség őrzőjét látták s mivel ők ezt az egységet s törvényességet el akarták az útjukból tolni, azért indítottak késhegyig menő harcot az egység szimbóluma és őre: a pápaság ellen.

Egyénileg sajnos, egyik-másik renaissance-korbeli pápa csakugyan alkalmat szolgáltatott arra, hogy vádat emeljenek s támadást intézzenek ellene. De Luther és a többiek abban hibáztak, hogy nemcsak a pápák egyéni hibáit ostorozták, hanem magát a pápaságot, a pápai intézményt s az Egyház egységét; s ebben feltétlenül súlyosan tévedtek. Ez a tévedésük annál súlyosabb volt, mert ők maguk szintén nem voltak mentek vaskos emberi fogyatkozásoktól. Így Luther Márton nyilvánosan megszegte papi és szerzetesi fogadalmát, a világi urakat az egyházi vagyon jogtalan eltulajdonítására, tehát egyházrablásra bíztatta, a szabad akarat tagadásával s a jócselekedetek vélt szükségtelenségének hangoztatásával rettenetes erkölcsi süllyedést okozott s "asztali beszédeiben", valamint irataiban hallatlan gyűlölködést és erkölcsi szabadosságot engedett meg magának.

Kálvin erkölcsileg szigorúbb volt, de viszont a gyűlölködésben talán még Luthert is felülmúlta s Genfben valóságos vésztörvényszéket állított fel, amely halállal, számkivetéssel, jószágelkobzással és börtönnel büntette azokat, akik neki ellentmondani mertek. Pedig ő még csak felszentelt pap vagy püspök sem volt és semmiféle törvényes jogcímmel az egyházi ügyek intézésében nem rendelkezett.

Sajnos, annyi igaz, hogy az egyházi életet akkoriban sokfélé súlyos és szomorú visszaélések fertőzték meg. Azonban, ha reformra szükség volt, azt lehetett volna törvényes eszközökkel is sürgetni. A felforgatás nem megoldás, csak még nagyobb veszedelem. M lenne az államból, ha a visszaélések kiirtása címén akárkinek joga volna lázadást és felkelést szítani?

Luther és Kálvin műve végeredményben az egyházi egység megszakítására vezetett, végtelen sok gyűlölködésre és véres vallásháborúra, mai napig tartó feneketlen felekezeti torzsalkodásra és sokfelé az erkölcsök szomorú lesüllyedésére. Sőt: ha ma a modern világ annyira elpogányosodott, ha a kereszténység ma már sokfelé szinte nem is tényező többé az emberiség nyilvános, kulturális és erkölcsi életében, ha a modern filozófia és vele együtt millió és millió ember a teljes hitetlenségig jutott el, ebben a legfőbb történeti tényező kétségtelenül a kereszténységnek a hitújítás folytán beállott belső meggyengülése volt, darabokra hullása s tekintélyének a folytonos acsarkodás nyomában való végzetes megrendülése. Erre bizony nem volt szükség.

Mondják, hogy "a protestantizmusnak sok jótékony hatása is volt". Ó igen, kétségkívül, mert a szörnyű rombolás, amely a nyomában keletkezett, a katolikus Egyházat arra indította, hogy erőteljes belső reformot óhajtson végre önmagán. Ez meg is történt, főleg a trienti zsinat s a jezsuita rend fellépése és működése révén. Megtörtént volna vallásszakadás nélkül is, legfeljebb nem oly gyorsan. Ennyiben, indirekte, a protestantizmus a sok káros következmény mellett jó eredménnyel is járt. Azonban örülhetünk-e egy tűzvésznek azért, mert nyomában a szegényes házak helyett szilárdabb és cseréptetős házakat építenek? Örülhetünk-e a járványnak, mert utána az emberek jobb óvóintézkedéseket tesznek? A háború pusztításának, mert utána annál szilárdabban őrizzük a határokat?

A protestánsoknál sok jó van, sok mély hit, őszinte jámborság, segítő szeretet. Ezt tagadni igazságtalanság lenne. Ami azonban náluk igazán jó és szép, az nálunk is megvan s őnáluk is a közös katolikus örökségből forrásozik. Azért az egység megtépése, a gyűlölködések felkeltése s állandóvá tétele, valamint az emberek százmillióinak az igaz Egyház kegyelmi eszközeiből való kiragadása mégiscsak irtózatos bajt és nyomorúságot jelent!

Az akkori katolikus Egyház reformra szorult, nem ugyan a tanaiban, az alkotmányában, a szertartásaiban, hanem igenis embereinek erkölcseiben, a kúria, a főpapok, a szerzetesrendek s a világiak viselkedésében, Ám a kívánatos reformot meg lehetett volna csinálni törvényes úton is, a nélkül, hogy felforgatást csinálnak s főleg a nélkül, hogy a krisztusi rendelkezéseket, az Egyház krisztusi alkotmányát felrobbantották volna. A hitújítók tragikus tévedése az volt, hogy a vízzel együtt kiöntötték a gyermeket is: a visszaélések támadása közben támadták magát a krisztusi tanrendszert és egyházi alkotmányt is. Ezt a szörnyű tévedést azóta sok vezető protestáns belátta már, de gyökeres visszafordulásra eddig nem mutatkozik nagyobb arányú kísérlet.

Lutherről:
huberjahveadonajjezus.hostzi.com/luther.pdf
katolikus-honlap.hu/0801/pezen.htm A protestantizmus
katolikus-honlap.hu/060801/luther.htm Az „ÉN” a hitben Luther Mártonnál

Mik voltak a katolikus Egyház hibái a protestantizmus előtt?
A katolikus egyház Nagy Konstantin után 1200 esztendőn keresztül szabadon fejlődött. Ereje és hatalma hihetetlen módon megnőtt. Fölötte állott a királyoknak és országoknak. A pápa adta a koronákat, s ha egy király eltért a törvényes úttól, a pápa felmentette népét a hűségeskü alól. (Ez történt pl. II. Endre magyar királyunkkal, amikor az adószedést, zsidókra és izmaelitákra bízta.)

A gazdag Egyház
A hatalommal együtt járt a gazdagság. Mivel a papság vezetése mellett épültek a templomok, iskolák, kórházak, szegényházak, a katolikus vallás vezetett az építészetben, művészetben, irodalomban, népnevelésben, sőt óriási befolyása volt a hadvezetésre (pl. a keresztes hadjáratokat, a törökök elleni háborúkat a pápa szervezte és támogatta) igen sokan igen nagy vagyonokat bíztak az Egyházra. Ha ez az óriási vagyon és hatalom kizárólag csak arra a célra fordíttatott volna, amire az alapítók szánták, nem lett volna baj. Azonban a papok is emberek voltak. A nagy hatalommal és gazdagsággal együtt járt, hogy nem egy egyházi férfiú is kezdett fényűző, kényelmes életet élni, úgy mint a világi magyarok. A nagy birtokkal együtt járt az ország védelmének kötelezettsége, a hadviselés. Így a papok lelki hivataluk mellett katonáik vezérei is lettek.

A hatalmas, előkelő családok papokká nevelték gyermekeiket, hogy a hatalmas papi birtokokba beleülhessenek. Sőt a századok folyama alatt lassankint arra törekedtek, hogy az előkelő papi állásokba ők maguk nevezzék ki a maguk embereit, rokonaikat vagy velük egyetértő jóbarátaikat. Sok főpap nem elégedett meg egy állással, hanem több püspökséget, apátságot stb. is kezelt, természetesen nem a velejáró kötelességért, hanem a jövedelemért. (Mátyás király a 7 éves Estei Hyppolitot tette meg a pápa ellenére esztergomi érseknek.) A fejedelmek még a pápai szék betöltésébe is döntő befolyást akartak gyakorolni. Ezek miatt volt a nagy összeütközés a világi hatalom és VII. Gergely pápa (1073-1085) között, aki az Egyház lelki erejét nem akarta kiszolgáltatni a világi uraknak. Az ö mélyreható újításai századokon keresztül éreztették is tisztító hatásukat.

Proletár papság
A főpapok mellett gazdagok lettek maguk a templomok is. Sok ember tett alapítványokat azért, hogy a lelke üdvösségéért szentmiséket mondjanak. Mivel sok ilyen misealapítvány volt, sok pap is kellett. Mivel a jobbágy gyermekéből is lehetett pap, természetesen sok szegényember fia ment a papi pályára. Így lett egyes helyeken túlságosan nagy a papok száma. Pl. Kölnben 5000 volt a papok és apácák száma. Straßburgban a székesegyház szolgálatában volt 36 kanonok, 38 káplán és 65 olyan pap, akinek csak a misemondás volt a kötelessége. Az alapítványok eleinte tisztességesen eltartották a papokat, később, mikor a pénz elértéktelenedett, az alsó papság közül sokan nyomorogtak. Tehát a főpapság nagyon gazdag, az alsó papság pedig igen szegény volt. Ezek lettek a proletár papok, akik tele voltak elégedetlenséggel, panasszal, sőt a lázadás szellemével, s ha a sors úgy hozta, szívesen állottak azok mellé, akik jobb megélhetést ígértek nekik. Csak vezér kellett s ők szívesen tódultak a zászlaja alá.

A pogány irodalom
A régi görög és római pogány világnak nagyszerű művészete és irodalma volt. A reformáció előtt divatba jöttek ezek a pogány költők és művészek. A királyok, fejedelmek fölkutatták a régi költeményeket és műtárgyakat. Természetes, hogy a főpapság sem maradt mögöttük, hiszen ha valaki, az Egyház mindig támogatója volt az irodalomnak és művészeteknek. A kolostorokban nemcsak a szentírást és a szentatyák műveit másolták, hanem a pogány írók műveit is. Ezzel együtt járt, hogy a pogány szellem megrontotta a kereszténység tiszta gondolatvilágát.

Az erkölcsök hanyatlása
Mindezekből következett az erkölcsök hanyatlása. A pogánysággal, háborúskodással, katonáskodással foglalkozó papság nem élte azt a tiszta életet, amelyet Krisztus és az Egyház szelleme tőle követelt. A romlottság még a pápai udvarban is felütötte a fejét és főleg VI. Sándor alatt sötét példát adott. VI. Sándor mint nős és gyermekes családapa ment a papi pályára. Kitűnő politikai tehetség volt, azonban ezt elhomályosította az a körülmény, hogy nagyon szerette gyermekeit, akik botrányos életet folytattak, sőt a mérgezések, orgyilkosságok sem hiányoztak az életükből. Mennél előkelőbb volt a pápa állása, annál nagyobb árnyékot vetettek rá ezek a botrányok. Igaz, hogy az Egyház ellenségei sok mindenfélével meg is toldották ezeket a szomorú dolgokat, azonban VI. Sándor pápa uralkodása (1492-1503) a katolikus Egyház legsötétebb lapjaira tartozik.

Mire lett volna nagy szükség?
Reformra. Egy olyan pápára, aki mint VII. Gergely, megtisztította volna az Egyházat a silány, üreslelkű emberektől. Aki újra fölélesztette volna Krisztus szellemét, megerősítette volna a jókat és eltávolította volna a rosszakat. Aki szembe mert volna szállni a császárokkal és királyokkal, hogy visszaszorítsa őket az Egyház területén való kalózkodástól. Egy assisi szent Ferencre lett volna szükség, aki tiszteltté tette volna a szegénységet és a jámborságot.

Mit tettek ezzel szemben a pápák?
VI. Sándor szomorú uralkodása egyedülálló volt, utána nagy tehetségű és nemes gondolkodású pápák következtek. Azonban ezek sem gondoltak arra, hogy lenn az elégedetlenség folyton növekszik, hanem legfőbb gondjuk a tudományok és művészetek istápolása volt. Ekkor kezdték építeni a római Szent Péter templomot, amelyet a világ csodájának szántak. A világ legnagyobb művészi lángelméi: Michelangelo, Rafael stb. dolgoztak a pápa udvarában s a pápa nem tudta meglátni, hogy Németország felől viharfelhők tornyosulnak az Egyház egére.
A pápák másik fő gondja a török veszedelemre összpontosult. Az európai uralkodók közül senki se fogta föl, hogy keletről egy irtózatos pusztulás hömpölyög a művelt Európa ellen. Egyedül a pápák követtek el mindent, hogy kéréssel, könyörgéssel, de főleg a maguk segítségével megakadályozzák a fenyegető veszedelmet. A nándorfehérvári győzelemtől (1456.) Buda felszabadításáig (1686.) körülbelül 5 millió arany került a pápai udvarból Magyarország segítségére. Az akkori pénzérték szerint oly óriási összeg, amelyhez hasonlót ma alig lehetne elképzelni is. Természetes, hogy ezt a pénzösszeget a pápák nem egyedül Olaszországból, hanem az egész világról – Németországból is – gyűjtötték és úgy juttatták Magyarországnak.

Az Egyház tanítása volt-e az oka a reformáció előtti bajoknak?
Nem! Az Egyház Krisztus evangéliumát tanította, azt az evangéliumot, amelyet ma is használ, s amelyet a protestánsok is használnak. Voltak visszaélések, hibák, bűnök, amelyeket az emberek követtek el. A pogány írók és művészek divatja sem katolikus tanítás volt, az erkölcsök hanyatlása miatt eleget panaszkodtak és siránkoztak az Egyház jobbérzésű vezetői. Sokan jósolgatták is a vihar közeledését, azonban sem a pápai széken, sem a püspökök közt nem volt olyan egyén, aki a kor lefelé gördülő szekerét meg tudta volna állítani.

Megállította-e ezt a protestantizmus?
Reformálta-e az erkölcsöket? Kiirtotta-e a babonát, a boszorkányhitet? Megszüntette-e a pogány irodalom káros befolyását? Visszavezette-e az embereket a mezítlábas, vértanúságot szenvedő apostolok ősi kereszténységébe, vagy ahogyan Lévay Lajos ígéri: „a kereszténységnek abba az eredeti formájába, amilyen az apostolok idejében volt?”

Folytatás: katolikus-honlap.hu/0807/bilkei2.htm

@APOSTOL - Szemben az árral.:
Nem túl szép, hogy katolikus létedre nem igazán ismered, hogy mik voltak azok az ún. "búcsúcédulák", és mi volt a valódi baj velük. A búcsúcédulák abban a formában, ahogy az Luther idején történt mindenképpen visszaélések voltak, azonban a dolognak van egy mélyebb teológiai háttere. Bangha erről így ír:

„Az Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot.” - Ez a mese is a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt, megengedjük, Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem "bűnbocsátás", hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.

A búcsúcédulák botrányos árusítása a protestáns felkelés egyik kiváltó oka volt. Az árusítást a Tridenti Zsinat meg is tiltotta, és a visszaéléseket elítélte (ugyanúgy, ahogy ez utóbbit már korábbi zsinatok is megtették, pl. 1215, 1245, 1274 és 1312. években tartott zsinatok). Azonban Luther Márton továbbment, és egy idő után nem csak a búcsúkkal való visszaélést, hanem magát a búcsú tanítását is kétségbe vonta, azt állítva, hogy ez a gyakorlat szemben áll a Biblia tanításával. Nos, ez nem éppen így van:

Az igaz keresztények többsége, akik eljutottak Krisztushoz (azaz a szentek), sokkal többet szenvedtek, mint amennyi Isten igazságos ítéletéhez elegendő lett volna. Pl. Jézusnak, illetve a katolikusoknál még Máriának, semmi bűne nem volt, mégis szenvedett/szenvedtek. Az Egyház tartja, hogy ezek a „pluszok” nem vesznek kárba, hanem azok, akik bűnbánatot tartanak, kérhetnek a maguk számára ebből az egyházi kincsből. Az Egyház meghatározza ennek módját, és annak, aki azt elvégzi, jóváírja azt. így az ember „búcsút vesz” a bűneiért kijáró ideiglenes büntetésétől (nem a bűnétől!). Ezt nevezzük búcsúnak. A Katolikus Egyház a múltban pár esetben elkövetett bűnös visszaélések miatt soha sem fogja eltörölni ezt a csodálatos elvet és gyakorlatot. A búcsú tanítása a purgatóriumnál is tárgyalt tanításhoz is kapcsolódik (ideiglenes büntetés, jóvátétel), de még szorosabban függ össze a szentek közösségével. Az érdemek átruházása, a helyettesítő szenvedés a „közösség” egy csodálatos és mély együttműködése, amelyben Krisztus misztikus Testének közösségi és egységes természete fejeződik ki.

De ez a téma ennél összetettebb, ezért kérlek ne ítélj elhamarkodottan, hanem ha érdekel a téma, kérlek olvasd ezt el: depositum.hu/bucsuk.html